Valóság

dobszó, harsona, közhelyből sem
ád Idára szemfödőt fából. drága.
a kukacok talán csontjai között,
fülén-helyére súgják: már hiába.

Sanyi sincs már a lépcsőtetőn.
oszlopok között ma a koldus módi.
jön a békávé pajta, ha le nem ég,
és senki se kezd rajt` nemzetit szavóni.

Szárszóig húzódó lincs-attakkal
demográf hullámok mosnak, csökkent
bal-jobb színű partokat. láttam: csónakot,
lángost, nem kap ott `minden-jött(ment)`.

közben rakodópartig terjed a hitelvád.
ásítozik benne egy kulcsszó: `Essóess`.
halmazati büntetés: élj. de csitt.
ajtók helyén meg lazán nevet Heródes.

a nagyból így lesz pici. vagy semmi.
akár bőr, akár hegy takarja.
osszuk szét, öljük ki az élményt,
rajtunk áll... lesz, ki hagyja...

halálig tartó gyötrelem ez,
kivénhedt, rímtelen. de Igaz.
bölcsőin hajtás sikolt, de hiába:
éhezés leng... elszáll... kihal...

valóság látszatát szenvedné Hunor
Vizitkor parkok zöldvéres avarján,
de párban lép rá a közöny, s legyint,
szól: Tetszik! Hú, azta, nézd, de vagány!