Apu

Te mindig vezettél, bárhogy is bukdácsoltam,
nyakadba ültettél, emlékszem, apró voltam,
s úgy él még ez az emlék szememben,
mintha ma lenne. Édes Istenem,

ahogy felém biccentettél reggel: "- Sietek!"
Este az ablakban, nyújtózkodva lestelek
mind "hiányzol már" mozdulatommal,
és még a süti sem csalt el onnan.

Aztán repültek az évek, bizony felnőttem,
az adott szereteted, csokorba gyűjtöttem:
színe az elméd, formája kezed,
illata büszkéd, zöldje féltésed.

Köszönöm - mit éltedben is oly sokszor mondtam -
hogy óvtál, tanítottál a sokszor csúf sorsban,
hogy megmutattad, nekem mi a jó,
tápláltál, és elmém erős, az volt.

Hogy akkor is nevettél, mikor sírtál volna,
és méltósággal néztél rám, pici lányodra.
Eredj, vidd neki el büszkém, hangom:
Légy áldott, apu! Szeretlek, nagyon!