Feltűnő ruhája kaméleon selyem,
s mikor felkel a nap, ő kékkel takarja.
Kinek gyűrött volt a korán-álmos arca,
tükörsima lesz, s ránctalan reggel szeme.
 
Hajók ülik hátát, rajta pénzt dühöngve,
partok ölelkeznek hidainak ölén;
remény ő, a lordok vakmerő szigetén.
Vad halmazállapotban fenség gyönyöre.
 
Illata nem bűz, olyan mint, mit eső szül,
körülötte a házak, mosolykövek mind;
hidegjük, és szürkéjük is színeket int.
Álmok színtere ez, hol örök fény derül.
 
Szelek is táncra hívják, sokan felkérik,
könnyes csalódások, orkánok is vonják,
közben jégörvények rekesztik be torkát,
de ő énekes, hang. Szív dalok mézezik.
 
Feltűnő ruhája így lett kedvencem,
és mikor felkel a nap, kékje takaróm;
tőle lesz csak pihent, korán-álmos arcom,
s tükörsima, az én ráncos sarkú szemem.

(2013. 01. 29.)