Egy szebb este ígérete

Már évek teltek el, mióta...

a megsárgult levél szomorú cseppekben hullt,
a haldokló táj mézesen aranyló őszében.
Titkos rejtekünk megfakult padján ülve,
figyeltem a gondolatokat e világ dolgaiba temetve...
Fáradtan zörgő elmúlás szőnyegén
már hullámokat vert az esti szél.
Télbe öregedő, csapzott fák ringatták árnyaik,
az álmosodó nappal ölelésre fonta karjait.
Az ég fényei lassan mélykékbe fulladtak,
esti város műfényei az arcomba hulltak.
Hiábavaló várakozás az idő vásznára szakadt,
füstös, bár zengő dallama a téren áthaladt.
Romokban hever a vágy, csalódás mocskos színpadán,
csak egy torz vigyor a lét hazug igazán.
Akár egy lerágott csont, volnék csupán,
az élet terített, oly fura asztalán.
Utcák homályában már ritkul a tömeg,
még pár ember szaporán hazafelé siet.
Utakon zsúfoltan döcögnek a buszok,
hűvös szél fázósan kabátomba susog...

Már évek teltek el, mióta...
az őszi este magányomban nyugovóra tért,
s a csendes világ bánatán egy szebb estét ígért.

(Forrás: Poet.hu)