Emlékszem

Egy rövid óráig hánykódott vérben a lelkem,
s törte be gyászos létem, min fájás mutatott mát,
mert ezeregy könnycsepp és boldogság mosoly éledt,
-s lett nyugalom- kiakadt tudatom, ránctól koros arcán.
 
Hirtelen ébredtem, torz elmém mennybe tekintett,
angyali mozzanatok csalogatták így: gyere bátran;
akkor elég lett félsz-érzés bennem, s elegem csalt
-súgva belém- értelmet, zagyván nőtt zavaromra.
 
Fájt a romantika, mit csupa álnok jellemek írtak,
-míg rövid órán égnek fénylő kéjben a testek-
mert nem elég hosszú, és fényes lángja -mi "pont jó"-
s mit nyugalom nem szül vérré, mert karcol az érben.

(2013. április 4.)