Tél havának hideg fagyán, szánkózik egy kis csillag
olvasztja a jégcsap arcát, így múlik a pillanat.
Hó cseppjének hűvös kezén, megpihen mint gyermek arc,
nem fázik mert égő szívén, enyhe e tél mozzanat.
 
Gyöngy lelkének emlék képén futkosnak a mosolyok,
erősödnek lelkem egén, nem füstös most bánatom.
Érzem ahogy lassan búsul, ajándékra vár tán most,
szemem vadul kutató lesz, Télapónkat szólítóm!
 
Mindig szelíd szakállasunk, ugye őt sem felejted?
Lepd meg őt is úgy várjuk, szíve elé borítsd zsákod!
Vigyél neki kérlek csokit, finom "sokszín" nyalókát,
Anya szavam halld meg kérlek, vidítsd fel fény angyalom.

(2012. 11. 30. Bp.)