mint napos csibét tart ólban a hazugság.
egy-egy eldobott kukorica csutka, és
csupán egy apró, porosan rozsdás edény
jelzi, kis test-tömésem agresszív tényét.
folyton kaparnom kell nincs körmömmel
és alig fejlett - piciny - csőrömmel
az elrejtett igaz falatokat.

tollam pelyhes, hangom vékony csip-csip.
nagy asztalokra sem vagyok még jó
de már most tépett hátam, s kergetnek
- így nevelnek - a Sátán bízta vad kezek,
hogy a keserűségtől húsom ne értsen.
de egy napos csibét - is - élni teremt Isten. 

(2013. május 24.)

valami nincs jól.
ahogy rám vicsorog
egy tébolyult rím.
félelmetes.
valami nincs jól.

vajon mi lenne jó.
a marcang elér
mindenkit, aki lát.
ez borzalmas.
vajon mi lenne jó.

vajon meddig tart,
ez az őrült játszma
- egy csúf színpadon -.
nem tapsolok.
vajon meddig tart.

vajon mivé lesz majd.
a mindig űzött
"tiszta volt" érzelem.
még figyelem.
vajon mivé lesz majd. 

(valakinek, aki mostanság nagyon haragos.. )

(2013. május 20.)

formája csábos már teremtés óta.
meg sem hallotta az intést egykor
Ádám és Éva - miatta-. mert
hogy tudták volna nem látni
héjának aromás fényét. pont
ezt gondolták: hamm-hamm,
és elindították az emberiség,
majdani Krisztussal feloldott
örök, és eredendő bűnét.

savanyka, vagy édes húsa ízes, és
desszert sokféle-éh gyomornak.
nekem is. de most bevallom,
egy apró falatnál is fájlalom,
hogy havonta vörösség jelzi:
amikor kétbetűsre kell menni -
viseld el tetted súlyát örökre,
te nő. mert kellett neked régen
a csúszómászó hangra hallgatni. 

(2013. május 21.)

több napot emeltem lelkemmel házzá
takarossága, meszeltsége, még vár
ablakain a napsugár csak néha jut át
s ajtóin ha belép valaki, nem csodát lát.

itt álmodom élet-forma vágyamat
hogy újra tervezzek meg egy változást
hogy a könnyeket meg a fájdalmat kidobom
gondolatom, a jelenben nevetni akar.

mert szín-érzést építek szívvel kertté
virágain érzelmem csillog szépen
falakra, ablakokra, ajtókra szór mintát
én pedig boldogan nézem, míg a szemem él. 

(2013. május 20.)

nem járok én - dehogy - tingli-tanglit

bár még szeretem a szép muzsikát
emlékszem, kékcsipkés szoknyában mint
jártuk szüretkor a cigány-csárdást.

hegyben állt a hegyen a hordós-must
kóstolni ha mertem, megszédített
mezítláb forogtam ebéd előtt
én a pici lány - volt -. felderített.

miért fontos, hogy ezt felidéztem
talán mert sok bort már nem aratunk
lábaink családom fáj-küszöbén
bukdácsolnak. keveset táncolunk.

nem járok én - semmi - tingli-tanglit
csak az igazi táncot szeretem.
bevallom, kinőttem a szoknyát is

de a cigány-csárdást nem feledem.  

(2013. május 18.)