Sokszor
látom az eget sírni.
kövér, millió cseppel.
s a nap végén kelni az estét,
a mindig-csillog földi pléden.
hallom a lett-éjjelt is,
ha horkantni mer éppen,
s a merész időt, mikor dühös
szívembe csen, egy lágy ütemet.

Mindig
várom a hajnal kezét
- selymes, szelíd puháját -.
nem fázok, csak sóhajjal merem
élvezni a nyugtat-tartását.
Minden pillanatom más,
de ha éj napközbent ér,
tehetetlen lelkem követi,
mert álmodva, és ébren is szép. 

(2013. május 12.)

Kicsúszott ajkaimból a féltett titkom,
vallomásnak szabott ruhát öltött.
sajnos kevés a forma, nem csábít
s nem érhet tetszést . "ki látta" szeme közöny. 

(2013. május 12.)

Nem talált be a hangod,
az átkod is kézbesíthetetlen.
szerintem pontosan ezt látod,
mikor az egered, meg a klavid kattog:
"az üzenet küldése sikertelen,
ellenőrizze internet kapcsolatát".

de az is lehet, kommunikációd
nem is "névre szólón" címzett.
csak hasraütve, mindenkinek
löknéd a sablon mérged.

postafiókom üres. ezt látom. 

(2013. május 13.)

Lereagálok én mindent,
mert bizony kritikusnál az érdem.
ha értem. máskülönben miért is
szemlélődne bárminemű művemben.

Degradáló, vagy egy remek,
a pofa-burát mosó elemzet.
mintha ezt mondaná: tessék, kapd el..
fejtsd meg gyorsan, ezt akartad - vagy sem -.

Na és az milyen nagy teher:
a nevek, akik észre se vesznek.
meg kik látnak, de némán látszanak.
hogy adjak így kötetet e világnak? 

"Varga Bea: Hogyan fogadjuk a kritikát?" hatására

(2013. május 7.)