Mézes Képzelet

Mézillatúnak képzelem az érintésed,
skarlátvörös lángként a forró csókod,
mely vágyakat karcol belém... megidézed,
amint derűs percet rajzol szememre bókod.

Éget és horzsol, ezer sebet is véresre karcol,
és mégis lágyan omlik, akár a csipkefátyol,
mert szépségben csobbanó vágyakat dalol,
s ez lelkemre most míves álmot kovácsol.

Kiszáradt, kórtalan hangszínek remegnek,
karom nyújtom szorító indaként feléd,
kétely és vágy erős fonatként ölelkeznek,
s forrongva öntöm rózsaszín gondolatok hevét.

Ajkamon már sóvár szavak fakadnak,
okkersárga csendbe bújva suttogom,
finom gyöngy érintéseid vágyakat adnak,
többé már magamnak sem titkolom...

Illatos olajba mártom kezem... s érintelek,
hátadon ujjaim kíváncsisága motoz,
majd halovány szín, szenvedély mélán hízeleg,
mit a meleg, vöröslő láng parázzsá fokoz.

Ízlelgetem a kulcsolódó kábulat zamatát,
deres mámorban sikamlós a létem,
beszívom jégtüzes illatod porát...
s ekkor ráébredek: "méz", ahogy képzeltem.

(Forrás: Poet.hu)