(Fotó: Google)

"Kosztolányi Dezső, teljes nevén: Kosztolányi Dezső István Izabella (Szabadka, 1885. március 29. – Budapest, Krisztinaváros, 1936. november 3.) író, költő, műfordító, kritikus, esszéista, újságíró, a Nyugat első nemzedékének tagja. Csáth Géza unokatestvére.

1885. március 29-én (virágvasárnap) született Szabadkán, Kosztolányi Árpád (1859–1926) fizika- és matematikatanár, iskolaigazgató és a francia származású Brenner Eulália (1866–1948) gyermekeként. Édesanyja révén volt unokafivére Brenner József, alias Csáth Géza (1887-1919) író. Nagyapja nemes kosztolányi és felsőlehotai Kosztolányi Ágoston, bankpénztáros, 1848/49-es honvédszázados, Bem seregében szolgált (személyesen ismerte Kossuth Lajost és beszélgetett Petőfi Sándorral is); ő tanította meg írni és olvasni, valamint angolul unokáját.

A gimnáziumot Szabadkán kezdte, majd önképzőköri konfliktusa miatt (magyartanárára tett megjegyzést) kicsapták, s magántanulóként, Szegeden tette le az érettségit.

1903-ban Budapestre ment, s beiratkozott a bölcsészkar magyar–német szakára. Itt ismerkedett meg és kötött barátságot – Négyesy professzor stílusgyakorlatain – Babits Mihállyal, Juhász Gyulával, akikkel aktív levelezésbe is kezdett. Életreszóló barátságot kötött Karinthy Frigyessel, aki ekkor matematikával és fizikával foglalkozott és megismerkedett Füst Milánnal is.

Hatással voltak rá többek között a kortárs Zalai Béla (1882-1915), az egyik legeredetibb magyar gondolkodó filozófiai munkái.

1904-ben beiratkozott a bécsi egyetemre, ahol Hegel filozófiájáról, Grillparzerről, Schillerről hallgatott szemináriumokat. 1905-ben hazatért, de nem ment vissza az egyetemre, hanem újságíró lett. Első cikkei többek közt a Szeged és Vidékében és a Bácskai Hírlapban jelentek meg. 1906-ban a Budapesti Napló kérte fel munkatársnak Ady Endre helyére, aki akkor épp Párizsból küldte tudósításait. 1907-től A Hét is rendszeresen hozta verseit, műfordításait, kritikáit.

1907-ben jelent meg első verseskötete, a Négy fal között – elismerő volt a fogadtatás, egyedül Ady bírálta. Recenziójának lényege, hogy Kosztolányi irodalmi író, nem életdokumentumokat írt, hanem irodalmi témákat versel meg. Szász Károlyéhoz hasonlította költészetét. Kosztolányi a későbbiekben kilenc cikket írt Adyról. Az utolsó a legnagyobb horderejű. 1929-ben A Toll körkérdést intézett az írókhoz: mit jelent számukra Ady öröksége. Kosztolányi válasza: Írástudatlanok árulása – különvélemény. Trianon után fölfokozódott az Ady-kultusz, s Adyt hivatalosan is beemelték a magyar irodalomtörténetbe. Erre a kultuszra született meg válaszként az írás, mely átmenet esszé és pamflet között. Kosztolányi szerint Ady költészete időszerűtlen, az általa képviselt magatartás visszautalja őt a XIX. századba (lásd messianizmus, költészetének politikai jellege). Elutasította szerelmi költészetét is, mely nem újszerű, hanem mélyen konvencionális. Bírálólag szólt Ady ún. nyelvteremtő zsenijéről, mely szerinte egyszerűen a magyar nyelv ismeretének hiányából fakadt. Rámutatott arra, hogy az Ady-kultusz, illetve költészetének kizárólagossá tétele gátat emel a magyar líra fejlődése elé.

1910 telén ismerkedett meg Harmos Ilona színésznővel a Vígszínház egyik bemutatóján, 1913. május 8-án Budapesten házasságot kötöttek. Neje Görög Ilona néven jelentette meg novelláit például a Nyugatban is. Fiatalkorában erotikus tartalmú regényt is írt, Mme Chaglon üzletei címmel. 1915-ben született fiuk, Kosztolányi Ádám, aki szintén próbálkozott az írással, s néhány szövege meg is jelent lapokban.

Kapcsolatban állt a szabadkőművesekkel (ld. Láncvers c. költeményét), 1916-ban felvették a Március páholyba, majd részt vett a Világ páholy megalapításában. Íróként a politikamentességre törekedett, igyekezett távol tartani magát mind a jobb-, mind a baloldaltól, ennek ellenére egy-egy megnyilvánulásáért mindkét oldalról támadások érték. Mint sok írástudó és művész, Kosztolányi az első napokban még támogatta a Tanácsköztársaságot, de a proletárdiktatúra megviselte, és nem értett egyet a bolsevizmussal. A Tanácsköztársaság bukása után 1919-21 között az Új Nemzedék című szélsőjobboldali lapnál helyezkedett el; létrehozója, egyik szerkesztője és szerzője volt a lap Pardon rovatának, melynek cikkei vitriolos hangon szóltak a Tanácsköztársaságról és annak vezetőiről, illetve gyakran antiszemita megnyilvánulásokkal fűszerezve reagáltak a napi jelenségekre. A lap Horthy Miklós egyik befolyásos emberének, Bangha Béla páternek az érdekszférájába tartozott, s ő tartotta fontosnak egy olyan írói nagyság foglalkoztatását, mint Kosztolányi. A Pardon-cikkek mindegyike névtelenül jelent meg, s nehéz kideríteni, melyik származott Kosztolányitól, mivel többen is írták azokat. A nemzeti szocializmusnak csak a kezdetét érte meg, de egyértelműen elítélte.

Rákosi Jenőt 1930-ban Kosztolányi követte a Magyar Pen Club elnöki tisztségében. 1933-ban mutatkoztak betegsége (rák) első jelei. 1934-től sorozatos műtéteken esett át, s Stockholmba is elment rádiumkezelésre. 1935-ben, a visegrádi újságíróüdülőben szerelemre lobbant egy fiatal férjes asszony, Radákovich Mária iránt. Szerelmük több vers megírására is sarkallta, mint például a Röpima, a Szeptemberi áhítat. El akart válni, de betegségének súlyosbodása közbeszólt.

1936. november 3-án halt meg Budapesten, a Szent János Kórházban. Decemberben a Nyugat különszámmal adózott emlékének, melyben Babits rehabilitálta fiatalkori barátját, művésztársát. Szenvedéseiről részletesen Ascher Oszkár tudósított nemcsak a Nyugatban, hanem Az Est hasábjain is."

(Idézett rész forrása: Wikipédia)