Tavaszi karlánc
Ködnek fátylain vénül zúzmara,
Légnek gerincén hajlított fények
Tátogó lombok nyelvein érnek
Tócsák terhes tükréről magasra.
Égi vonulat hártyás talaján
Esthajnal suhanc tövise inog.
S ha méla éj ajtaja nyikorog,
Kontyot köt a lég szellők dús haján.
Mint vésett jégdarab üveg lelke,
Átlátszó szegek hegyére verve
Feszül a Hold. Csillagfény hullt pora
A verejték lapályos homlokán.
Ezüsttel fércelt, nyirkos pongyolán
Pityereg esővert gödrök sara.
*
Pityereg esővert gödrök sara,
Kuporgó lábnyom formátlan medre
Tekint neszt űző, pompás terekre
Tekert homály meztelen korcára.
Eke hasított rögök szorgalmán
Tapos az idő varratlan heget,
S köhögő vénségbe csábult legyet
Hessent kábító virágok szirmán.
Tágra nyílt szívek igazát fejti
Gondolat. Avar szárazát sejti
Lélek és döbbent szürkület inán
Bont görcsöt az igyekvő áradat,
Mely olcsó küzdésből vert sátrakat
Elvetélt hajnalok kőmosolyán.
*
Elvetélt hajnalok kőmosolyán
Varasodott könnyek zuhataga
Öleli esők szálain balga
Tündöklés cseppjét. Felhők oltalmán
Vigyorgó villám vétlen nyilai
Még lusták villanni, de hasadás
Vágyán telepszik örök zsibongás
S földig lógnak köszvényes lábai.
Mint kért álom, könnyű a levegő,
Buzgó kertek harmatján szendergő
Csillám vetkőzik toccsant éjszakán,
Patakban fogan szomjúság csupra,
S lecsapódva dérszőnyeges útra,
Fény őriz selymet kertek bársonyán.
*
Fény őriz selymet kertek bársonyán,
Kósza kosz lábujjhegyén nő moha,
Nádszál billegő bojtján száll tova
Világ fényeit őrző tartomány
Zöldbe öltözött, csendes madara.
Szálkáig fagyott kóró reccsen meg,
Mintha tudná, gondtalan embernek
Tétlen ijedtség csontos undora.
Tékozolt állandó múltnak heve,
S mint tűnek fokába szorult teve,
Feszengő látszat csak félt ingovány.
Fejsze koppan üveges farönkön,
Szikrát pattintva konok csendgömbön,
Gyermeki közöny ring tájak haján.
*
Gyermeki közöny ring tájak haján,
Boglyás pirkadat térdén ül az éj,
Piros, mint locsogó dinnyekaréj
Hófehér arcok csámcsogó ajkán.
Oly tiszta, mint kőből vájt feszület
Tövén térdelő anyák fohásza,
S ünnepi, mint szerelmesek násza
Húsvéti csókok nyílása felett.
Kristályköpenyben suhanó tavasz
Lépteit mérem, milliárd arasz
Ékkövét cipelő fényes alak.
Arcomra szórt színekben fürdőzök,
S ha teremtés valóján időzök,
Képzet pengéin csorbulnak szavak.
Medál
Ködnek fátylain vénül zúzmara,
Harapva légi vonulat arcát,
Tavasz csiszolja dérvilág karcát.
Pityereg esővert gödrök sara,
Elvetélt hajnalok kőmosolyán
Szeplős ámulat üli a csendet,
Mint bányászok inge omló szenet,
Fény őriz selymet kertek bársonyán.
Gyermeki közöny ring tájak haján,
Szigorú telkek megkordult hasán
Egér cincogja lyukba bújt havat.
Szélfújt szabadság rojtos zászlóin
Gyűrődik szentek csuprából hullt kín,
Képzet pengéin csorbulnak szavak.
(Forrás: Poet.hu)