Szeretlek

Minden élmény ezen tavasszal fűz
- tarkától sem öröm - szalagot mámra.
Álmatlan tébolyban, hiányt köhögve,
életszínemet fakóra öltözve,
aszott lélekkel, földön "forgóldva"
mondom: Én Édes Anyukám. Szeretlek!

Képtelen elvonás - ez - Istentől.
Dacos pofarángásom már hiába.
Madárfüttyöt szült léterőszak kép,
min rügyek-tejére szomjas bogárhad
zümmög, s hol tüzes naptól kormosan
szólok: Én Drága Anyukám. Szeretlek!

Őszt-őriz hangulatot, s feladást
kitervelő, elárvult elmém, így vár:
némán, hajtást tűrve, halált ábrándoz.
Konok tudat állíts talpra! Szégyen ez!
Kikelettel kéz a kézben lépek.
Anyukám! Kijöttem hozzád. Szeretlek.