Emlékszem

Egy rövid óráig hánykódott vérben a lelkem,
s törte be gyászos létem, min fájás mutatott mát,
mert ezeregy könnycsepp és boldogság mosoly éledt
- s lett nyugalom -, kiakadt tudatom ránctól koros arcán.

Hirtelen ébredtem, torz elmém mennybe tekintett,
angyali mozzanatok csalogatták így: gyere bátran;
akkor elég lett félsz-érzés bennem, s elegem csalt
- súgva belém - értelmet, zagyván nőtt zavaromra.

Élt a romantika, mit csupa álnok jellemek írtak
- mik rövid órán égtek fénylő kéjben a testen -,
mert nem elég hosszú volt fényes lángja - mi "pont jó" -
s mit nyugalom sem szül vérré, mert elhal az érben.