A kívánság parancsai

Csáklyás verőfény pihétlen szárnyai,
Ti védjetek engem, láncba font esküt
Gyöngyházdobozba zárt, vert anyai
Könnyek fényébe markoló keselyűt
Űzzetek reggelem pántos fészkeiről.
Éjem nyílttavú ölét borzoló félszről

Szaggassatok inget, mikor a vakság
Színeit álmodva hullnak el szavak,
Mikor arcnak parancsol a kívánság:
Álmodd, hogy álmodni nem szabad,
Kacagd a megszakadt szívet foltozó
Idő béna ujjait, lágy esőt szomjazó

Bokrok derekán cincogó kaszákra
Rakódott virágok csiklandó porait.
Patkóját lovaknak, mikor hajszára
Verten koppannak, pengés ostorait
Szenvedve a gazdátlan gazdáknak.
Kacagd olvadását síri gyertyáknak.

Akkor verj tanyát, ha jöttedre árvíz,
Vagy tűzvész első köszöntője fogad,
S égi üstökös porától keserű a szájíz,
Omlott bányák szenén roppan fogad
Hófehér zománcába szédült valóság,
S ha érzed, ölelés csak uzsorás adósság.

Akkor lásd csillagok súlyos messzeségét,
Ha talpadra feszült gravitáció gödreibe
Ásod mesekönyvek lelketlen nehezékét,
S vágyad száraz leveleivel takargatod be.
Csüngj a bugákon, fiadzó kukoricatöven.
Jégsapkás dombok, mázsás kőzeteiben

Találd eredeted első taposásába halt
Hóvirág szilánkos bordáit reccsenni,
Léted cukrot csorgató kezeibe mart
Eszmék darázsfészkeit hemzsegni,
Ott leld a véget fagyönggyel díszítve,
Kolbászszagú teknőn, asztalra terítve.

Csáklyás verőfény pihétlen szárnyai
Óvjatok engem, porba ült gyermeket.
Intsetek madárnak, röppenés árnyai
Elől ketrecbe bújni büszkén nem lehet.
Legyezzétek arcom, nyújtsatok kezeket,
S ajkam pírjába rejtem a szelíd képzetet.

(Forrás: Poet.hu)